Összeköltözéstől örökké

Na, hogy tetszik a lilával a zöld?:)

2010.05.29. Miskolc

Nagyon hatékonyan összekészültünk pesten, és előre lelövöm a poént, semmit nem hagytunk otthon.

Elhoztam a ruhát a kölcsönzőből még csütörtökön, a kis koszorúslányoméval együtt. Az enyémet a 27, az övét a 28 szám alól hoztuk el ugyan arról az utcáról, taxival.

Pénteken még kicsit szaladgálósra sikerült a nap. Miután megérkeztünk Miskolcra volt egy óránk feldíszíteni az éttermet. Kész lett a lagzi helyszíne, egy hónapja még fala sem volt az étterem azon részének, de nagyon megérte átépíteni, a belmagassága jelentősen nőtt, ezáltal a hangulata is.

A fehér alapterítésre rátettük a zöld díszeimet: az asztalfutót, a névkártyákat, a cukorkás köszönetajándékot és a szalvétákat.

Ekkor véglegesedett igazán az ültetés is, a termet előtte nem láttuk asztalostul… hiszen nem volt terem.:)

Ezután a pappal volt randink egy főpróbára a templomban fél öttől. Gyorsan elmondogatta, mire számítsunk, mikor ki mond mit és közben hova néz. Hasznos volt, bár még így is lett, amit elfelejtettünk végül. Ezután a plébániára mentünk, ahol András bűnbánatot tartott, mert nem volt elsőáldozó, de mégse maradjon ki a buliból, én pedig gyóntam.  Beszélgettek vagy egy negyed órát, mindent bevallott. Amikor én következtem, kiment, hogy szív egy kis levegőt és a második slukknál már kerestük, hogy hol van..:) Gyakorlat teszi a mestert:) Imádom ezt a papot!

Úgy aludtunk el, mint akit agyonvertek és reggel 7 körül kipihenve és stressz-mentesen ébredtünk (külön ágyban természetesen, de együtt a gyerekkori szobámban).

 Még mielőtt felkeltek volna a többiek nyugisan megírtuk a végleges ültetési rendet is, hogy ki legyen az is téve a falra, könnyebb legyen megtalálni a vendégeknek a helyüket.

Fél kilencre vittek el apáék a fodrászhoz, bár anya, aki ezt megbeszélte a fodrásszal, fél tízre emlékezett. Nagyon úgy nézett ki, hogy neki volt igaza, mert háromnegyedkor még senki nem volt az üzletben. De ez sem tudott zavarni, elmentünk addig gyümölcsöt venni a piacra a csokiszökőkúthoz. Fél tízre visszaérve azonban kicsit elkezdett a napom egy menyasszörnyére hasonlítani.

 A fodrász az ajtóban várt, hogy hol vagyok már. Kicsit késett, galiba volt a buszon, amivel jött, és nem voltam itt. Mondtam neki, hogy több, mint egy negyed órát vártunk rá, valószínű pont elkerültük egymást.

De neki jön két vendége is most már, hova rakjon. Nem engedtem neki, hogy elküldjön, mégis ő késett, úgyhogy rekordidő alatt berakta a hajamat és másfél órát aszalt megint a búra alatt, amíg végignéztem, hogy mindkét másik vendégével végez. De addigra kicsit már sűrűsödtek a dolgok. Megjött Sopronból a fotós is dél helyett fél 11-re, én pedig már egy órás csúszásban voltam. 

Gondoltam is, hogy ennyit a jól megalapozott és megtervezett napból, jön a fejetlenség.

És ha ez nem lett volna elég, elkezdett esni az eső is. Apáék alig tudtak értem jönni a már szépen feldíszített autóval, nehogy a heves eső leverje a virágokat az elejéről. Nagyon szép lett a kocsi díszítése a virágosunk is kitett magáért. A rendelt zöld gömbcsokrommal embert lehetett volna ölni, kb 40 szál rózsa, volt vagy 6 kiló:) Otthon (anyának nem mondtuk el, hogy a fodrász késett, felesleges stresszre nem volt szüksége) rekordidő alatt kisminkeltem magam, viszont olyan koncentrált lettem a helyzettől, hogy ilyen szépet még sosem sikerült festeni magamból. Nem is baj, végtére is ma az én esküvőm van, vagy mi… Szegény fotós látta kint az időjárást, kínjában a sminkes folyamatot fotózta rólam, szakadt felsőben a kupis szobában, balomon egy félig megrágott pogácsával... 

Anya és a hugom segítettek felöltözni mikor elkészültem. Anya akkor látta először  a ruhámat és teljesen oda volt érte.:) Gyönyörűen rám szabták, szerintem annyira illett hozzám, hogy ha annak idején terveztetek magamnak, akkor se sikerülhetett volna jobban a választás. 

Gyorsan kikért András, de csak az ajtón keresztül a szobámból (Én bentről: -Kérj ki akkor. Na mi lesz már? Kikérsz még ma? El kéne indulnunk…:P). Volt nagy vigyor, mikor meglátott. Tényleg érdemes ezt a pillanatot az emlékünkbe vésni, amilyen arccal végignézett rajtam… Ettől a nézéstől lesz igazi fénylő jelenség a menyasszony.

 Még a héten lefoglaltuk a Miskolci Színházat, mikor láttuk, hogy az időjárás nem fogja hagyni, hogy megússzuk belső helyszín nélkül. Ott kezdtük a fotózást, remélve, hogy addig eláll, vagy legalább alábbhagy az eső.

Sajnos a fotósunk nem egy barokk kedvelő ember, így nehezen talált jó témákat magának. Lőttünk pár fotót, de hamar elment a kedvünk a helyszíntől. Pedig egy kicsit reméltem, hogy a díszletek segítenek majd. Nagyon sokat léptem fel ott, ismerem az egész épületet, még az öltözőbe is bekérettem magunkat:) A színház egyébként nagyon korrekt és segítőkész volt ilyen szempontból, ajánlom azoknak, akiknek bírja ezt a díszítést a fotósa:)  

Kint még mindig esett folyamatosan, bár nem azon a monszun szerű módon. Keressünk külső, de valamilyen szinten védett helyet. Apa furikázott minket és nyújtott segéd kezet a fotózáshoz, gépész ember lévén bejárása van a Digépbe, egy hatalmas gyárterületre.

Bár az eső ott sem kímélt bennünket, a fotósunk megrészegedve a látványtól (gyárépület fétise van) újult lendülettel igazgatott és állítgatott minket, én meg nyakig felhúzott szoknyával közlekedtem két póz között, hogy mentsem ami menthető a dzsuvában. Némi vasoxidot így is kapott a rucim alja, de erről ismerkszik meg egy jó gépész esküvő, nem?:)

 Ami igazán megörökítendő még, hogy az első és egyetlen teli szájjal nevetős kép akkor készült rólunk, mikor az első mennydörgést is meghallottuk az eső mellé…;)

 Hogy legyen legalább még egy helyszínünk (szegény fotós nagyon sajnált minket… lehozzuk Sopronból, kifizetünk egy jó adag pénzt és alig van rólunk használható kép) még bepróbálkoztunk az Avasi templom környékén. De akkor már annyira esett, hogy egy pár lövés után visszakényszerültünk a kocsiba.

Kicsit csalódottan mentünk haza, a próbafotózás után sokkal többet vártunk az esküvő napjától. Bezavart az egyetlen tényező, amit nem tudtunk befolyásolni: az időjárás. Apa hiába mondta, hogy a Bükk lábánál hármat fordul minden vihar és utána kiesi magát, már nem bíztunk ebben sem. Tartottuk magunkat végig, megtettük az eső ellenére is amit csak lehetett, nem kímélve a hajamat, sminkemet, a ruháinkat. De nem volt így az igazi.

Négyre megjöttek a vendégek hozzánk, a közeli családtagok és Kati, a fő koszorúslányom. Kicsit zsúfolt lett a lakás (20 ember 3 szobára), ráadásul mindenképp át akart ugrani az a barátnőm, akiről meséltem már, hogy eltávolodtunk és végül „csak” a templomba lett meghívva. Beállított egy porcelán tállal. Igazán remek.

Illetve anya hívott egy videóst, aki úgy indított, hogy mikor kinyitottam neki az ajtót, azonnal a pofámba mászott a kamerájával. Szó szerint. Az ismerős kamerás nem ért rá, de tudott egy ismerőse ismerősét… Épp a csajokat sminkeltem, varrtam a Hugom rucijának mellrészét, álltak félpucéran a csajok és utánam akart jönni a szobába, hogy ezt rögzítse. Én meg rázártam az ajtót.

 Végül is sikerült időre befejezni a készülődést, rohamtempóban szaladtunk át a templomhoz (20 méterre van a lakástól). Azért szaladtunk, mert addigra viszont csodával határos módon elállt az eső. Kivételesen 4 kört ment a Bükk alatt a vihar, de kieste magát. András előre ment beterelni a vendégeket a templomba, én meg a két koszorúsommal lépkedtünk át a pocsolyákon, mögöttünk anyával és apával, de már sokkal jobb érzéssel, mint amikor felülről kaptuk a vizet… Nagyiék meg szaladtak utánunk méltatlankodva, hogy ők még  nem láttak ilyet: a vőlegény sehol, mi rohanunk elől, ők nem bírják tartani az ütemet…

De végül összeállt a menet és mindenki a helyére került.

Mire oda értünk a templom kapujába, már mindenki benn ült, így nem veszélyeztette semmi a belépőmet:) Elkezdődött a zene, András bevonult az Anyukájával, elköszöntek, majd mi jöttünk.

Először András 12 éves unokahúga ment be, kicsit megszeppenve, hiszen szerintem még templomban sem járt soha, nem még így, koszorúslányként, de nem volt gond, leült anyósomékhoz az első sorba. Sajnos róluk nincs egy rendes kép, mindegyikbe belelógott a kamerás feneke...

Utána jött a két testvér, a két tanú, a Hugim zöld koszorúslány ruhában, András testvére zöld ingben-nyakkendőben.

Kati szivem volt az utolsó előttünk, aki szintén a zöld koszorúsruciban, felemelt fejjel, arcán széles mosollyal és kezében a dobócsokrommal fokozta a hangulatot, mielőtt mi is elindultunk Apával.

Apa rutinosabb volt, mint a polgárin, még a kapuban megbeszéltük, hogy nem kell ritmusra lépkedni, meg nem lép-állj-lép-állj-ot játszunk, hanem szépen, közepes tempóban besétálunk. Onnantól nem is kérdezett mást, bár Andrásnak elfelejtett átadni, nekem kellett rászólnom, hogy izé, ne hagyjon ott csak úgy, kérek puszit, meg kezeljen le már a férjemmel..:P

Nem baj, a hugomnál már rutinos lesz.:)

Az imádott Antal testvér (Anti-atya, Anti-TESTvér...) az ő zengő hangján elindította a ceremóniát. Olyan gyönyörű lett volna, ha a már említett kamerás nem világít 5 centiről a szemembe reflektorral. Tette mindezt azután, hogy a kameraállvány 3 lábának egyikével lazán arrébb pöckölte a ruhám uszályát, hogy Ő jobban elférjen... Komolyan, nem emlékszem a miséből arra a 10 percre... Aztán egy menyasszonyhoz illőbb modorban elküldtem, jeleztem, hogy 1: nem látok, 2: húzzon arrább, mert megütöm, minden képbe belelóg a ronda fekete állvány, ami ugye a ruhám helyén áll...

Innentől viszont minden happy és olajozottan ment. Az esküt nem szopránban mondtuk, hanem normál hangon. Antal testvér nagy virtuóz, a fogadalom alatt az egyik kezében az 5 kilós rézkereszttel (amit kétszer-háromszor megdobott, hogy jól kézre essen), másik kezében a biblia/szövegkönyv nyitva, azon a mikrofon, hogy mindenki hallja, amit mondunk...:)

A gyűrűhúzásnál csak egyszer mondja el a szöveget, úgyhogy amire hozzám értünk, természetesen régen elfelejtettem megcsókolni a gyűrűt felhúzás előtt... annyi baj legyen, csókolgattam azt már eleget:)

A szertartáson még egy véres történés volt: bár a szertartáson nincs "Igen" kimondás, de az ígéretek elmondása után András barátai ugyan olyan tapsviharban és ujjongásban törtek ki, mint a polgári esküvőn, megspékelve egy kis padon dobolással...

Olyan nézést kaptak a fehérruhás, szűzies menyasszonytól, hogy a torkukra fagyott a hujjjujj...:) Azóta is emlegetik, hogy azt hitték, megölöm őket:)

De ez is jól jött ki a végén, a mise záró akkordjaként Antal testvér TOVÁBBI jó szórakozás kívánt a násznépnek és láthatóan birkózott egy vigyorral a szája sarkában:) Egy idősebb pap biztos kiátkozott volna mindenkit az egyházból..:)

A templom előtt rizsdobálás helyett szappanbuborékokkal fogadtak minket, olyan lelkesen, hogy félidőben a fotósunk megfutamodni kényszerült, mert veszélyben forgott a gépe..:)  

Fényképezkedtünk a családdal és a násznéppel. Majd eldobtam a csokromat, Gini kapta el, akivel Görögországban voltunk tavaly motorral. Bár azóta férjhez ment egy másik barátnőm, de Gininek meg megkérték a kezét... Úgyhogy csak van ebben valami:)

Elköszöntünk azoktól, akik csak a szertartásra jöttek (mint például Azucena innen a blogról, akinek nagyon örültem és teljesen meghatódtam, hogy eljött! Imádnivalóan aranyos lány, kaptunk egy zsák csokit, még mindig esszük, tegnap pl. az életemet mentette meg..:)).

Beültünk a menyasszonyi autóba, és áldottam az eszemet, hogy annyi győzködés ellenére sem anya WV Passatját, hanem apa kisteherautóját választottuk magunknak. Nagyobb is, jobban belefértünk és zöldebb is:)

Elől ült apa a vőlegénnyel, hátul én a két nagy koszorúslányommal: Katival és a Hugommal. Bár az eső már nem esett, de kicsit még hűvös volt a levegő, mégis lehúzott ablakkal mentünk azon az 5 perces úton, míg az étteremhez értünk és végig lankadatlanul kiabáltam (Jé, én vagyok a menyasszony, meg nekem van esküvőm..:P), integettünk és dudáltunk!:) Szegény Kati keze majd' lefagyott, de ő ült szélen és nem lankadhatott... :) Akkor tudatosult bennem, hogy neki is mennyire hálás lehetek. Lánybúcsút szervezett, viselte a hülyeségeimet, mellettem volt mindig, pedig biztosan nem volt olyan könnyű dolga, mint ahogy azt mutatta:) Ezer köszönet érte minden fórumon és remélem, hogy nemsokára viszonozhatom mindazt a jót, amit kaptam Tőled.

Leraktuk a vendégeket az étteremnél, minket meg kicsent a fényképész még egy kör fotózásra. Kisütött a nap, 6 óra környékén még volt esélyünk pár napsugarat elcsípni. Marcit is ezer köszönet illeti, bőven a megbeszélt időintervallumon túl voltunk már, de ő vitt minket és lelkesedett, hogy még fotózzunk, ha már itt van és olyan napunk volt, amilyen. A legjobb képek ekkor készültek. Oldottabbak is voltunk és a jóidő is dobott a hangulaton. A Diósgyőri vár volt a helyszín, amellett van az éttermünk, két lépésnyi a távolság.

(Erre az időpontra esett az a történés is, mikor kidobtuk a kamerást. Anya szólt neki a templom után, de jött velünk az étteremig. Aztán Apa is szólt, de megszökött és követett minket a várba. András minden nyugalmát összeszedve nagy levegővel ment oda hozzá és kérdezte meg, hogy hogy lehet ezt még szépen elmondani, hogy megértse?)

A várban eredetileg valami gyereknapi várjátékos rendezvény volt aznap, de az eső elmosta, így az egész vár csak a miénk volt. Mindenhova felmásztam, ha nem ment, felraktak, Csabi váltotta apámat, ő volt az emelőszerkezet és a hordár is:)

Itt illette dicséret a 2000 Ft-os cipőmet is, hiszen komoly próbákat állt ki. A fotós mondta, hogy le a kalappal, a húszezres cipők ilyenkor már háromszor kitörtek volna..:)

Épp az egyik várfalon fetrengtem, mikor ismerős arcokat pillantottam meg. Az Ifiház vezetősége volt ott, ők rendezték az aznapi programokat és épp zártak, pihiztek, beszélgettek, ettek egy asztalnál. Ez azért fontos, mert ott táncoltam 12 évig, meg is örültünk egymásnak, legalább a fiatalságomból is jutott az esküvőre, teljesen véletlenül, ha már Ködmönös táncostársak nem képviseltették magukat.

Szegény násznép egy jó órát várt ránk, de megérte.

Mikor végeztünk és besétáltunk a Talizmán kertjébe, a zenészünk rákezdett a Quimbytől a Most múlik pontosan című dalra, ami nagy kedvencünk, úgyhogy Andrással a kertben táncolva és énekelve ezzel nyitottuk meg az esküvő bulis részét:)

Mindenki megtalálta a helyét, a kis cukros köszönetajándékokat éjszaka folyamán ellepték a hangyák, úgyhogy még többen is voltunk, mint kellett volna. Sebaj, mindenki söprögetett, majd összecsomagoltuk a cukrokat és onnantól ez a gond is megoldódott.

Vacsora előtt András egy szép köszöntőt mondott, megköszönte a vendégeknek, hogy eljöttek, és mindkét családnak a sokéves támogatást és azt, hogy elfogadták és befogadták családtagként a másik választottját.

Apa kicsit szűkszavúbb volt, de sok boldogságot kívánt és jó szórakozást a többieknek:)

Az aznapi menü húsleves volt csigatésztával, később leveshús zöldséggel és töltelékkel, amit a tágra nyílt szemű pesti vendégeknek el kellett magyarázni: Borsodban mi ezt külön esszük a levestől, nem, ez még nem a főétel.:)

Másodiknak húsos tálon: fetával töltött csirkemell baconbe tekerve, fűszeres-fokhagymás cigánypecsenye és vörösboros pörkölt. Rizzsel, újkrumplival, házi savanyúsággal. Éjfélkor házi töltött káposzta.

A rengeteg mennyiségű rendelt tortánk egy egész asztalt elfoglalt, nem is igazán fogyott belőle, de nagyon jó volt, mert mindenkinek jutott belőle, mikor csomagoltunk:)

A menyasszonyi torta nagyon szépre sikerült, pedig meg se néztem előtte, csak amikor behozták volna és nem volt meg a tortadísz..:) Megtaláltam, mindenki jót mulatott rajta. Igazán ránk jellemző volt az is: zöld torta, motoros nászpárral:) A lánykának én festettem a haját alkoholos filccel, eredetileg szőke volt, az meg ugye milyen már..:)

A lagzin kicsit fejetlenség volt az én szemszögemből, 54 emberre kevés egy éjszaka, mindenkivel próbáltam pár szót váltani, nem volt egyszerű. Az vigasztalt, hogy azt a fél mondatot mindenki nagyon megköszönte.

Apáék a hasonló darab keresztapámmal összeölelkezve megnyitották a táncot, így nekünk már arra se volt gondunk:)

10 óra felé már fáradtunk egy kicsit, a többiek kezdték jól érezni magunkat, és a java még  csak most jött! Andrásék a zenekarral készültek egy félórás egyveleggel és épp felszerelték volna a hangszereket, mikor anya szólt, hogy várjanak egy kicsit még és elkezdett szövetkezni a zenésszel, meg a laptopjával. Nem nagyon értettük, hogy mi folyik, mikor is elindult egy zene és megjelent a két kedvenc régi Ködmönös táncostársam Anikó és Roland... :) A Régi táncrend az a koreográfia, ami az egyik legrégebbi a táncegyüttes életében, és amit minden ködmönös megtanul. Ezzel kezdődött a bemutatójuk, majd átvágott egy latin mixbe, amire az egész násznép beindult, sikítoztak meg tapsoltak, én meg bőgtem, mint a záporeső.

Mindenre számítottam, mindent tudtam és bebiztosítottam előre: a pappal gyakoroltunk, a ruhámat én választottam, a díszítést én csináltam, mindenre fel voltam készülve- csak erre nem. Alig tudtam abbahagyni, már vagy tízen vigasztaltak... Nagy trauma nekem ez a táncos időszak, csúnyán lett vége, mégis a legnagyobb szeretettel gondolok rá vissza, hiszen az egész fiatalkorom erről szólt. És az, hogy az ország egyik legjobb és legelfoglaltabb versenytáncos párja szakít időt arra, hogy az ÉN esküvőmre eljöjjön és meglepjen, ez nagyon sírós volt a számomra és iszonyatosan jól esett. Ráadásul kiderült, hogy valamiért péntekre emlékeztek, és előző nap is ott voltak beöltözve, kisminkelve, csak valahogy furcsa volt, hogy minden sötét és senki nincs az étteremben..:) Szegénykék. Mondták és látszott is rajtuk, hogy nagyon készültek és szeretettel hozták nekem ezt a meglepit... Cserébe nekem kiesett ez a fél óra az esküvőből, kisebb sokkot kaptam:)

Közben Andrásék elkezdték a zenélést, már mellényre vetkőzve, a násznép fiatalabb része tombolva, az idősebbek elnézően viselték a rockzenét:) Tőlük is kaptam ajándékot, megtanulták Zucchero: My love című dalát, nagyon szeretem:)

Kisvártatva kiszöktünk a teremből átöltözni. Én akkor láttam először a nászutas lakosztályunkat, mint kiderült, addigra mindenki más már túl volt rajta, ott öltöztek anyáék, barátnők, a táncosok...:) Gyorsan le is zuhiztunk, mert még számunkra most jött el a mozgás ideje. András és a Hugom egyszerre segítettek először lehámozni rólam a fehér ruhát (100 gomb a hátulján), majd belepréselni a menyecskébe (az utolsó pillanatig esélyes volt, hogy nem férek bele..:P) De bele se néztem a tükörbe, pedig a sok sírás igazán nyomott hagyott a sminkemen.. ez volt akkor már a legkevesebb.:) Pedig ha akkor kicsit többi időt töltök a szobában, nagyon fontos következtetéseket vonhattam volna le a közeljövőre nézve...

Összetereltük a násznépet és eljött az idő, hogy felengedjük a kívánság lámásainkat. Hédi segítségével és instrukciói alapján párosával összeszereltük a kis éghető cuccot a ballonnal, majd kimentünk a parkolóba és felengedtük a lámpásokat. Addigra az időjárás teljesen esküvőire fordult, meleg lett a levegő és csillagosan tiszta az ég. A háttérben a kivilágított Diósgyőri várral idilli, szinte giccses látványt nyújtottak a 22 kis fehér-zöld világító lámpácskák, ahogy repültek a sötétben az ég felé.

Mindenki elvarázsolva nézte őket, amíg csak el nem tűntek az erdő felett.

Mint később kiderült, nem voltunk egyedül, a Blikkben is megjelent egy cikk, amit a Boon-on talált meg Kati nővére, miszerint "Ufókat látott több olvasónk is Miskolc környékén..." :)))) Híres lett az esküvőnk!!!

A kicsit még mindig kótyagos násznépre egy utolsó csapás várt még a meglepetés táncunk formájában. Bár Anikóék után kicsit megszeppenve, de annál lelkesebben táncoltuk el a kis mixünket, mai a Dirty Dancing: Time of my life-jával kezdődött, majd átcsapott a Moulin Rouge: Roxane tangójába, abból AC/DC: Back in black, Michael Jackson: Thriller, majd befejezésként egy kis salsa zene jött sorban.

Ez volt a rávezetés és a hangulatcsinálás a menyecsketánchoz. András egyik kollégája fakanalat és fazekat ragadott, a násznép meg engem ragadott meg és elkezdődött a csárdás:) A velem való táncolás árát sorsjegyben és lottószelvényben határoztuk meg, úgyhogy a násznép így készült:) A zenekar dobosa többel is, mindenki nagyot derült, mikor váltották volna le, de nem engedett, mert nála volt mégegy sorsjegy.. meg mégyegy, meg mégegy és mégegy..:)

Három hete nem alszom a melegben. Frontérzékenység, majd a laza 50 fok a panel 7. emeletén.

A hétvégén jobb lehetett volna, de a panel még tartja a meleget, illetve szombat este agymenésem lett és végig gondolkodtam az éjszakát pihenés helyett. Nem direkt.

Vasárnap Bea barátnőmék jöttek haza repülővel Londonból későn és kérték, hogy aludhassanak nálunk. Természetesen. Cserébe hajnal egyig beszélgettünk, így húztam le a hétfői tízórás műszakomat.

Tegnap este hazaérve a pislogás is fárasztó volt és közel jártam hozzá, hogy a szervezetem bedobja a kulcsot és lebetegedjem.

Ezt megelőzendő, kiütöttem magam éjszakára egy Cataflammal, a fejem úgy is hasogatott... Ez számomra a lórúgással egyenértékű.

Nem is volt baj az elalvással:)

Éjjel 3:51-kor felkeltünk pisilni. Ha az egyik megy, úgyis kedvet kap a másik is. 

Mikor visszafeküdtünk, nem tudtam abbahagyni a mosolygást.

Végre aludtam egy kicsit, már ez a tény vigadozásra ad okot, de nincs már meleg sem, így megérinthetem a férjemet is az ágyban, sőt, oda is bújhatok a hóna alá elaludni és nem kapunk hőgutát. Ez hiányzott hetek óta, így szeretünk elaludni. Hálás voltam az időjárásért.

És eszembe jutott, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy valóra vált az álmom és ő tényleg a férjem, hamarosan az új személyimet is megkapom az új nevemmel...

Szóval ez a 3 téma körül járt az agyam, és vigyorogtam magamban az ágyban. Hogy milyen érdekes, hogy az ember 3:51-kor hajnalban arra kel, hogy mennyire boldog:)

Ui: esküvői bejegyzés készül, már 4 A/4es oldalnyi és még csak bevonulunk a templomba...

Indítok egy szavazást, mivel az előző poszt óta (s mi jön még!:P) aktualitását vesztette a blogcímem, szeretném a segítségeteket kérni. 

Olyan új címet szeretnék, ami csak egy kicsit csöpögős, tekintve a témáim komolytalanságát, de frappánsat, amiből kitűnik mégis, hogy erről a blogról van szó.

Ebben a nagy melegben nem működik jól az ihletem, hátha nektek klíma is van otthon:)

Köszönöm előre is!

Addig pedig a többi esküvős beszámolón is rajta vagyok,  úgyis mint:

-leánybúcsú

-templomi esküvő

-nászút

Kérem további türelmeteket, nem kis meló:)

2010.05.15. Budapest

Délre vártuk anyáékat, de sajnos már reggel látszott az időjáráson, hogy aznap nem a szebbik arcát fogja mutatni.

Biztos, ami biztos, azért kivasaltam a hajamat, a megtervezett saját frizura ezt kívánta.

Kicsit még matattunk a lakásban, én ebédet főztem anyáéknak (rakott sajtos brokkolis csirke), a lakásban úgy ahogy rend honolt, úgyis tatárjárás lesz, már nem foglalkoztatott nagyon. Igazából pihis délelőttünk volt. Még a bevonuló zenénken változtattunk keveset. András (és egy amerikai barátja) egyik régi dalát választottuk bevonulónak, az elé gitározott még fel pár akkordot a nászindulóból, hogy az mégse maradjon ki. Nagyon jól sikerült, a gitáros nászindulóból indult a szintén gitár alapú dal, nagyon tetszett, mikor megmutatta. Fognak majd nézni a kedves egybegyűltek, mikor meghallják.:)

Mikor 11 körül anyáék megjöttek, hirtelen tele lett a lakás. Megebédeltek (javukra legyen szólva, nem húzták olyan sokat az orrukat a brokkolira, mint máskor:P), papót kicsit lepihentettük, mi meg a többiekkel elszaladtunk feldíszíteni a fogadás termét 13 órára.

Végül is a 3. kerületi SzDSz székház egy termét sikerült kibérelnünk, miután kinőttük Andrásék irodáját. Ez volt a legközelebb. Emellett szép állapotú a terem, asztalok székek rendelkezésünkre álltak, mosdó stb, minden volt, ami egy fogadáshoz kellhet. Az egyetlen aggodalmunk a székház külsejével volt, ami nagy kocka, panelekből épült és az is tele volt graffitizve tetőtől talpig. Na, csak ezen tegyék túl magukat a vendégek, belül már nagyon szép lesz…

Anyóstól útközben elhoztuk a kölcsön poharakat és tányérokat, mégse papírból egyenek a kollégák, bár mosogatás szempontjából energiatakarékosabb lenne…

A szendvicseket is már a székházhoz rendeltem, a futár hamarabb ott is volt, kifizettük és beszaladtunk a terembe. Mert hogy csepergett az eső. Gyorsan szélre dobáltuk a székeket, középre húztunk néhány asztalt, precízen középre illesztgettük rá nagyika fehér terítőit, majd némileg gondban lettünk, hiszen a 200 db rendelt szendvics 6 akkora dobozban volt, hogy nem lett hely a sütiknek. Nagy nehezen beforgattuk, összehúztuk, majd nagyikától átvettük a sütik tálcára formázását, amit először sérelmezett. Ő szépen lazán 4 sorba rendezte a gyönyörű színes sütiket, ami tényleg jól néz ki otthon, ahol általában egy tálcával kerül az asztalra 6 fő részére. De itt 50 ember etetéséről volt szó és a szendvicsek miatti helyhiányról, úgyhogy anyával (nagyika nagy szívfájdalmára) jól megpúpoztuk a szépen elkezdett sütisorokat. De elfértünk végül:)

A poharakat és a piákat sorba raktuk egy külön asztalon, anyósom még kávét is főzött, nekem sose jutott volna eszembe, mivel nem szoktam kávét inni. De hátha valakinek jól esik. Ez ugyan olyan, ha jönnek hozzánk, sose jut eszembe alkohollal kínálni…

Nagyon hamar elkészültünk.

Eközben András elszaladt a megrendelt virágokért. Drukkoltam, hogy ne legyen olyan csúnya, mint ahogyan azt elképzeltem, mikor a virágos nővel beszéltem… Alig tudtam lebeszélni a rezgőről, drukkoltam, hogy végül sikerült-e.

Hazaszaladtunk átöltözni, mivel a nap még akkor se látszott, hogy fel akar kelni aznap, így még meg sem izzadtunk a pakolásban. Elkezdtem sminkelni, a párától újra át kellett vasalni a hajamat, mert beoroszlánosodott. Elég egy pohár vízre ránéznem, nem hogy esőben szaladgálni.

A család többi tagja is megérkezett, a lakás teljesen megtelt. A két szobára 6-6 ember jutott, érdekes volt, mikor el kezdtünk öltözni, de hát mindent meg lehet oldani. A húgomat is kisminkeltem még, utolsó haj igazítás és indulhatunk.

Apáék együtt mentek a nagy autójával, vele a hugim és nagyiék. Anyósomék együtt a leendő sógorommal, így mi kettesben maradtunk a Skodánkkal. András nagyon cuki volt, csináltatott velem szalagból díszt a tükrökre, de nagyon esett már akkor az eső és nem akartam, hogy elázzon, amíg kötögeti. De mondta, hogy milyen esküvő az olyan, ahol nincs dísz a menyasszonyi kocsin, így inkább ázott egy keveset, de feltette a masnikat:)

A csokrokat is megláttam, nagyon szépen sikerültek, nem kellett volna aggódnom. Olyan lett, amilyet szerettem volna, sőt, bár elfelejtettem mondani, de a szárára kötött nekem fehér szalagot, hogy ne maszatoljam vele össze magam. Kis figyelmes.

Nem tudtunk közel megállni a polgármesteri hivatal előtt, így próbáltuk elosztani a családot arra a pár esernyőre, ami nálunk volt… elég nehezen ment. A hangulat kicsit átvette az időjárás zordságát, de nem én lennék, ha néhányat nem káromkodhatnék az esőben, kisruhában az esküvőm előtti 10 percben:)

Mikor végre mindenki beért és kívül hagytuk a vizet, hirtelen békesség szállta meg még az én túlnyüzsgő családomat is. Csúszás volt a programban, kellett egy kicsit várni, de legalább volt idő mindenkinek helyrefésülnie az idegszálait és kicsit megszáradni a falakon belül.

Minket behívott az anyakönyvvezető nőnk (továbbiakban Andi) az irodájába részleteket egyeztetni. Megbeszéltük, hogy kinek fogunk virágot adni szülőköszöntéskor, regisztrálta a tanúkat (a két testvér), milyen ízű pezsgőt kérünk stb. És biztosított minket arról, hogy nem garantálja, hogy nem fogok sírni azoktól a dolgoktól, amiket mond és hogy a csúszás miatt nem fogja összedobni az esküvőnket:) Ő a nap folyamán egy igazi angyalnak bizonyult.

Idő közben András kikérte magát egy utolsó pisire, őt figyelmeztette, hogy sajnálja, de a hasonló esetek miatt rács került a wc ablakára, így a menekülés arrafelé nem kivitelezhető:)

Barikáink esküvői öltözetben, mint gyűrűőrzők a főasztalon :)

Lassan elvonult a tömeg az előző esküvőről és a mi vendégeink is elfoglalhatták a helyüket végre.

Mindenki megkereste a párját. Elindították a reggel gitározott nászindulónkat, majd jött a Remedy of the night című dal, a bevonulónk. Nincsenek véletlenek;)

András ment elől az anyukájával, után a két tanú, Hugim és András bátyja. Mikor beértek, elindultam én is apával, aki nagy zavarral vegyes izgalmában végig dumált nekem, hogy eddig még csak eljutottunk, akkor fog ez menni tovább is:)

A házasságkötő terem gyönyörű, nemrég lett felújítva és nagyon elegáns lett a pezsgőszínű, fényes tapétával és a sötét szőnyeggel. A meleg, ami miatt az összes ázott vendég külön hálás volt, ez nagyot dobott a terem hangulatán, mikor leültünk elől a fotelünkre, csak úgy áramlott bent a szeretet. Hihetetlen érzés volt ott ülni és érezni a hátamon kb 50 pár tekintetet, akik mind támogatón és bátorítva küldik a pozitív energiákat:)

Egy vicces momentum: köszöntött minket az anyakönyvvezető, majd leültetett mindenkit. Mi is lehuppantunk a dupla zsámolyra, vagy mire és azonnal észre is vettük, hogy az általunk megszokottnál sokkal távolabbra sikerült ülni. Úgyhogy egymásra se néztünk, de ugyan abban a pillanatban kicsit közelebb csúszkáltunk egymáshoz ültünkben és megfogtuk egymás kezét. Ez adott némi vigyorognivalót a közelebb ülőknek:)

A szertartás gyönyörű volt, Andi egy fiatal és mutatós nő, kellemes hanggal és lágy, de határozott beszéddel. Verset is szavalt, amiről az az érzésem, hogy ő írta, mint ahogyan a fogadalmunkat is. Ami alatt sikerült azért kicsit besírni és emiatt a fogadalomtételem pár oktávval magasabbra csúszott az eredetinél. De sajnos túláradóan érzelmes keretek közt mozogtam az elmúlt fél évben, mindig sírtam az utóbbi időben, ha csak szóba jött valami az esküvővel kapcsolatban, úgyhogy nem voltam meglepődve magamon:) Nem úgy Andráson, akinek nem gondoltam volna, hogy bepárásodik a szeme, miközben engem néz a fogadalomtétel közben, ahogy a könnyeimet rejtve grimaszolok erősen…

Anyát is sikerült rendesen meglepni, a szülőköszöntő alá az ABBA Slipping trough my fingers című dalát választottam, ami a Mamma mia című filmben is szólt, mikor az anyuka készítette a lányát az esküvőre és amin anyával annyiszor sírtunk, ahányszor csak láttuk.:) Úgyhogy ha addig bírták szárazan, akkor ott jött el a véééég:) Később kaptam is érte, gondolhatjátok:)

Köszöntöttük először anyáékat, olyan virágcsokrot kapott, ami az ő esküvői csokrára emlékeztetett és kis szivecskés fürdősó szettet, apa whiskyt kapott kis kártyával, rajta csak neki szóló üzenettel tőlem és Andrástól is. Apósom szintén, csak borral, anyós kedvenc virágából kapott csokrot és fürdősót. És nagyikáék sem maradhattak ki a sorból, azonnal szóvá is tették volna..:P

Akik most állnak gyertyagyújtásos ceremónia előtt, azoknak üzenem, hogy kérdezzék meg előre, hogy a gyertyát ki kell-e venni a tartóból, mert ott bénáztuk egy keveset, de nem volt észrevehető. Csak a dilemma, hogy ámbár ráragadt a tartóra, de nem esik-e le, amíg gyújtogatunk vele…

Extraként említhetem meg, hogy szeretett polgármester urunktól, aki az én munkáltatóm is egyben ugye -micsoda figyelmesség- gratuláló levelet is kaptunk!:)

Illetve az is kiderült, hogy beigazolódott a félelmem és tényleg NAGYON sok időbe telik, míg leírom az új, férjezett nevemet… 21 betű és ezekből 7 ékezetes, ami dupla munka:)

Nagyon meghitt volt az egész ceremónia, tényleg, mindenki sírt, olyan szépen sikerült. A vége felé fordult a hangulat, amikor az „Igen”-ek után András kollégái és barátai kitörő ujjongásba és tapsviharba törtek ki:) Nem hitték volna, na:) De ezen mindenki jót derült és onnan a kollektív sírást átvette a boldogan egymásra mosolygás:)

A ceremónia végén koccintottunk a családdal és Andival (minek kértünk édes pezsgőt miattam, csak a nyelvemet dugtam bele), majd végigpuszilgatott a vendégsereg, amit egész jól viseltünk.:)

Az önkoriból kilépve tapasztaltuk, hogy az eső nem unta meg magát. De a kolléganőimet ez nem zavarta, az esernyő ellenére is sikerült egy nagyobb adag rizst szórniuk a dekoltázsomba, mikor kilibbentünk az ajtón az újdonsült férjemmel.:)

Az esővel már nem törődve szaladtunk ki a kosihoz ketten a Férjemmel, anyáék hagy vigyék csak az ernyőket. Elindult a menet a fogadásra, nagy félelmemet az eső megoldotta: senki nem látta az épületet kívülről, mert vagy az esernyő eltakarta, vagy a tócsákat nézték leszegett fejjel rohanás közben:)

Biztosan nagyon jól nézhettünk ki, egy csapat ázott ember, de nem volt kivétel, így senkit sem zavart különösebben, hogy a szépen belőtt hajából mi lett.. Viszont jó hír: a MAC smink esőben is tart, nem hiába a sok fájó tízezer forint!:)

Esetleg Bekemet említhetném meg, aki kevesebbet ázhatott, mivel a fogadásra jött el csak valami csoda folytán, mivel azt hitte, a polgári szertartás egy tök unalmas dolog. No comment.

A szépen tálalt asztalra jó magyar szokás szerint hamar rávetettük magunkat, beszélgettünk mindenkivel és az ajándékokat fogadtuk azoktól, akik nem jönnek a templomira.

Kolléganőim ismét remekeltek, írtak egy kis eposzt rólunk, kaptunk egy csokrot, amire Japán yen volt fűzve és mivel kihúzták belőlem cselesen, hogy nem lesz tortánk, egy zöld, bárányos tortát is hoztak nekünk:)

Összepakoltuk a maradékokat, helyükre tettük az asztalokat, elbúcsúztunk anyáéktól és haza indultunk.

Otthon vettem csak észre, hogy még aznap azon az egy nyalintásnyi pezsgőn kívül nem ittam semmit. Illetve az is otthon derült ki, hogy az esküvői videót hiába szaladtunk haza megnézni, sajnos nem sikerült, így csak az emlékeinkben élhet tovább. De végül sem sajnáltuk, mert lehet, hogy túlmisztifikáljuk egy ideje és visszanézve csak bénázást és válogatott grimaszokat láttunk volna.:P

A képeink se lettek száz százalékosak, nagyon fura fényviszonyok uralkodtak a teremben. De inkább rossz képek és no videó, de jó esküvő, mint jó képek meg videó egy rossz esküvőről.:)

Fürödni alig volt energiánk, mire a dolgainkat nagyjából elpakolgattuk, nem is vettem észre, de nagyon lefárasztott az egész nap. Beültünk egymással szembe a kádba, mint minden alkalommal, csak szórtam egy rakás zöld szivecskét a vízbe (olyat, amit anyáink is kaptak ajándékba), szépen lassan elolvadtak rajtunk.

Mivel ez csak egy fél nap volt, és a templomi (az IGAZI) esküvőnk sokkal nagyobb energiaszintet igényel majd ebből kiindulva, illetve a legtöbb ebben járatos ismerőstől is rossz híreket figyelembe véve, a nászéjszakát muszáj volt aznap tartani, hogy mégiscsak el ne maradjon véletlenül:)

Így derült ki az a tény is, amit nem hangoztattak eddig semmilyen fórumon sem, hogy a házasság egész jól működik afrodiziákumként is.;)

Megtörténtek az esküvők, a lánybúcsú, igazából egy 4 hetes esküvői rendezvénysorozatnak értünk a végére. Vagy nem is a végére, hanem a háromnegyedéhez. Holnap indulunk a nászútra.

Sajnálom, hogy még mindig nem bírtam leírni a beszámolókat, de ha lett volna 5 percem, megtettem volna. Nem volt, Most remélem a repülőn a 12 óra alatt lesz lehetőségem rá. 

Köszönöm mindenkinek, aki követte az eseményeket és drukkolt nekünk!

Előzetesben, hogy mégse hagyjak még két hét űrt, mellékelek 3 képet előzetesként. Illetve elmondom, hogy nincs rá megfelelő jelző, hogy minden milyen remekül sikerült. Az eső ellenére is.:)

Már csak abban reménykedem, hogy legalább a nászúton elkerüljük a monszunt, ha idáig ilyen jól kibírtuk:)

Polgári szertartás Budapest, 2010. május 15.

Angyalkáimmal leánybúcsú/asszonybúcsú :D  Budapest 2010. május 23.

Gratuláció a templom előtt (épp egy kedves blogtársunkkal :)

Miskolc, 2010. május 29.

És egy kis vicces a végére. Ez a hír a mi esküvőnkről szól. Kívánságlámpásokat eregettünk éjfélkor...:P

UFÓVESZÉLY!!!

Nem semmi kis hét van a hátunk mögött. Pénteken Miskolcon voltam, 5-től megkaptam a kozmetikustól a 3D-s szempilláimat, 7-től az utolsó jegyesoktatáson voltunk, ami őszintén megvallva szerintem nagyon fog hiányozni:) Imádom a papunkat.

Szombat reggel még kivittünk néhány meghívót papóm testvéreinek, de délben már Pesten voltunk hivatalosak szülinapozni. András bátyjának ünnepeltük a szülinapját a kerületünkben újonnan nyílt nívós grill éteremben, fixösszeges - bármit ehetsz rendszerben, hmmm:) Kiderült, hogy a bárányborda médiumra sütve fincsi, a bélszínre ugyan így pedig nem fogok nagyon rákapni. Fene a belembe:)

Kértünk meglepetés szülinapi tortát, az ebéd vége felé hozták nekünk tűzijátékkal és énekeltük Halász Jutka Boldog szülinapot-ját. Ez 42 évesen is vicces szerintem:)

Vasárnap, hogy ne legyen kilométer hiányunk leugrottunk Sopronba fényképezkedni. Még reggel 9-kor nem volt biztos, hogy megyünk, az időjárástól tettük függővé, de délre már ott voltunk, mikor hívott a srác, hogy jól néz ki az ég arrafelé:)

Az esküvői fotózásos csomagunkhoz "járt" ez az ismerkedős fotózás, amit vétek lett volna kihagyni. Alig van közös képünk Andrással, vagy ő fotóz engem tánc közben, vagy én őt zenélés közben... 

Végigjártuk Sopron belvárosát, nem voltunk még ara, gyönyörű város, azonnal beleszerettünk. Szikrázó jóidőnk volt, miközben otthon Miskolcon anya drukkolt nekünk, hogy ne fázzunk meg, mert ott épp vihar tombolt. Érdekes ez a május.

A fotózás: A fotós fiatal srác, nincs olyan nagyon rég a szakmában, ez az első nyár, ahol végig esküvői fotózik. De ehhez képest vérprofi, lelkes, szimpatikus és a szeme az valami isteni.

Azóta elmondhatjuk magunkról, hogy Sopron minden lépcsőházában és kapualjában ültünk/feküdtünk/hevertünk már:) 

És ami a legjobb volt: több, mint 3 órát fotózott minket, és nem az volt, hogy gyerünk, haza kell érni ebédre, hanem még a kocsihoz visszafelé menet is nyitogatta az árkádajtókat, hátha talál valami szépet nekünk. Szóval hihetetlen pozitív élmény volt. Meg is voltunk dicsérve, hogy szépen mozgunk együtt. Na ja, 6 év az 6 év.:)

Sajnos nem bírom ki, hogy ne osszam meg veletek a képeket. Az eddig viszonylagosan őrizgetett inkognitómat feladva, most meg lehet nézni, hogy hogy kinézünk:) Viszont ennyivel tartozom a fotósnak, hogy minden lehetséges fórumon reklámozzuk.:) Nem mintha szüksége lenne rá..:P

http://szitamarton.hu/andras_zsofi_esession/

Lehet hogy idővel változik majd a link, majd frissítem.

A hét gyorsan elszaladt, ma még az iskolás gyerekeknek szervezett versenyt vezettük le egy erdőben délelőtt. Őszintén bevallva, eddig jobban idegesített vagy foglalkoztatott a verseny, mint az esküvő:)

Kis fejetlenség után rendesen elindultak a csapatok és nagyon jó időben végeztek is. Élvezték a gyerekek a feladatokat, az egészséges életmód volt a téma, de egy új rendeletre utalva kisállat tartással kapcsolatos feladatok is voltak. 

Természetesen egész nap lógott az eső lába. Murphy velünk volt, abban a 10 percben szakadt le az ég, mikor az összes csapat felállt a kosárpályán az eredményhirdetésre... Nem úsztuk meg a bőrigázást:)

De azóta itthon készülök, egy forró fürdő elűzte az ázás okozta károkat, már hajat is mostam és kipróbáltam nagyanyáink tojássárgás-mézes-olajos hajpakolását, hátha szebb leszek:) Holnap kiderül:)

András is volt fodrásznál, kicsit megigazították a haját.

A lakást kb összepakoltuk, holnap jön a család délre. Ablakot idén még nem tudtam mosni, ebben az időben meg.. azt mondták anyáék, most nem fogják nézni kivételesen:)

A dalokat kiírtuk CD-re. A gyűrűket összeraktuk. A virágok meg vannak rendelve, mindenkinek jut egy csokor: anya, anyósom, nagyika meg én. A pasiknak pia. A szendvicses is visszaszólt, a pezsgők a hűtőben fáznak. Ruhák kikészítve, kivasalva. A cipőket még lemosom. Báránykákat felöltöztettük.

Azt hiszem, készen állunk:)

Utolsó hétvégémet tervezem eltölteni hajadonként:)

Jihhhhíííí!:)

 És azzal fog telni, hogy pénteken 2-kor munka után leszaladunk Miskolcra, ahol 5-től a kozmetikus felrakja a 3D-s műszempilláimat (miskolci áron), majd 7-től jegyesoktatás és valószínűleg vissza is jövünk pestre még aznap este. Szombaton ünnepi ebédelünk az újonnan nyílt Trófea Grill étterembe, megünnepeljük leendő sógorom 42 szülinapját. Vasárnap valószínű, hogy Sopronba megyünk előfotózásra az esküvői fotósunkhoz, ez benne van az árban, kicsit összeszokunk, civilben.

Úgyhogy nem lesz kilométerhiányunk most sem. Ez így megy egy ideje, mondhatni idén eddig nem volt szabad hétvégénk, de most kivételesen ez nem lenne igaz. Ugyanis most a hétvégén lejutottunk kettecskén Agárdra a telekre és volt 2 teljes napunk pihenni. S bár hazafelé eláztunk a motoron, úgy érzem, hogy ez a kis szünet megmentette az életemet, kisimultak az idegszálaim és ezáltal bármennyi esküvői hülyeséget el tudok viselni az elkövetkezendő hetekben:)

Mondjuk ha csak az lenne... elkezdődtek az érettségik, reggelente megnyertem azt a nemes feladatot, hogy hajnali 6 órára be kell járnom, mert én adom át az iskoláknak az aznapi érettségi tételeket, amit kb 7-ig át kell venniük, kivinni a suliba, előkészülni stb. Koránkelés és nehéz dobozok emelgetése. Ketten vagyok egy kolléganővel, de igyekszem mentesíteni, mégiscsak én vagyok a fiatalabb...

Mindegy, egyenlőre jól bírom, András sem kel fel arra, hogy kilopódzom reggelente. Kérdezzétek meg a jövőhéten, hogy hogy vagyok:)

Andrásról annyit, hogy kiderült, genetikailag van valami szívelváltozása, emiatt magas a vérnyomása. Semmi komolyabb, kapott gyógyszert, időben elfogták, a hajszál-erei is rendben vannak. Azóta csak csodálkozom rajta. Agárdon például elaludt az egyik délután, mikor filmet néztünk szieszta alatt:) Ilyet szerintem nagycsoportos óvodásként csinálhatott utoljára:)

 Biztos vagyok benne, vége lesz az esküvőknek, kicsit ő is lenyugszik ebből az általános felpörgetett állapotból. Nem véletlenül jött ez elő most.

Esküvő folyamatban, a polgárira már kész a hajam, kezem, nemsokára a szempillám is:) Ja, a héten nem leszek hivatalosan ébren. Nem használhatok szempilla festéket 3 nappal azelőtt, mielőtt felrakják a műt, gondoltam, hogy akkor biztos ami biztos hanyagolni fogom egész héten, de hát egész érdekes a látvány. Már általánosban is hordtam, mást nem, de ezt igen, Kinyitja a szemem. Úgyhogy a héten csukott szemmel járok :P

Néhány bakit leszámítva minden a legnagyobb rendben. Én nyugodt szívvel, András a tehetetlenség nyugalmával várja az esküvőt:) 

Akartam írni, mikor bekavartak András kolléganői (2 db), hogy ők bizony a pasijaik nélkül nem jönnek a polgárira meg a fogadásra, de aztán időm se volt és jól is tettem. Kisimulva már csak röhögök ezen is. 50 tányér van. 50 vendég. Az én 16 db kolléganő meg sem kérdezte, hogy hozhatná-e a férjét (nem pasiját). A meghívón a Munkatársak címzés szerepel. Ennyi. Ha ez nem elég egyértelmű, csinálnak, amit akarnak.

Illetve a másik: mégis meghívtam azt a gyerekkori barátnőt, akiről meséltem, hogy szétváltak az útjaink. Meghívót még nem kapott, csütörtökön talizunk, de telefonon meg e-mailben beszéltünk már. Elég egyértelmű voltam (szeretettel meghívom a templomba), de nem hiszem, hogy leesett neki. Azóta arról írkál, hogy kit hozhat magával. Mondtam, hogy a templomba hozhat bárkit, had teljenek a sorok...

Ja, és írta, hogy ha ő netalántán férjhez menne, engem biztosan felkérne koszorúslánynak... Megint témánál vagyunk. :S

Csütörtökön találkozunk, tisztázok mindent vele. Minél hamarabb, nem szeretem, ha valami kényelmetlen és így lóg a levegőben.

Nem tudtam volna elszámolni a lelkiismeretemmel, ha nem szólok neki. Pedig mindenki azt javasolta, hogy hagyjam a fenébe. Most éppen én is azt érzem, hogy nem volt jó ötlet, de csütörtökön már jobb lesz és végeredményben tudom, hogy helyesen tettem.

Jelentkezek majd, kicsit erőszakot veszek magamon, hogy írjak, mert később olyan jó lesz ezeket visszaolvasni. De nem fogom tudni, ha nincs mit ;)

10+25 nap <3

Ps: jaj, azt elfelejtettem írni, hogy folyamatos sírógörcsben szenvedek. Bármi olyanra gondolok ( olyan barátnőim vannak, akik miattam készülnek csak ezerrel a lánybúcsúra, valaki hajlandó erőszak nélkül feleségül venni, ABBA dalok...), azonnal elkap a sírás. 

Sokáig kérdezgettem, hogy mit lehetne ezellen tenni, hiszen ha már a fodrásznál szétsírom reggel a szememet az esküvő napján, az azért érdekes lesz... Illetve a drágán fizetett fotós ha egy értelmes képet nem fog tudni csinálni rólam, mert mindegyiken eltorzult arccal bőgök....:D

Eddig egyetlen használható megoldás született: a fájdalom. Köröm a kézbevájás, nyelvharapás stb.

Sajnos a fotókon ez se nézhet ki túl jól, úgyhogy ha van valami tuti tippetek...:)

B. Radó Lili: Útravaló

Ha útnak indulsz, arra gondolj,

a rosszat kerüld, ne a bajt!

Nem vagy magadban, nincs mit félned,

a szíved mindig tudja majd:

az élet ezer meredekjén

az édesanyák karja tart.

Féltő szava szívedbe súgja,

hogy bátor légy, ne merész!

Meg ne torpanj, ha tisztán látod,

hogy helyes út, amerre lépsz…

Mert nagyon tudod: utainkon

az édesanyák szeme néz!

Bejárhatod a nagyvilágot,

elszakadhattál tőle rég,

ha megérkezel – végre, végre!

Ölelő karral jön feléd…

Mert bármit féltél, s bármi érhet,

az édesanyád szíve véd…

Ezzel a verssel köszöntöttük reggel Őt, Andrással közösen elszavaltuk. Telefonban. Legalább ennyit annak, aki MINDENT megérdemel

<3