Összeköltözéstől az oltárig

Most írja az ügyvéd a házassági szerződésünket...

Nem érint érzelmileg rosszul, megbeszéltük, reális.

Csak nem tudom, mi kerül majd bele.

Egyenlőre András se tudja.

Az ügyvéd szólt, hogy most ér rá, megírja nekünk:)

Nekem azért van néhány ötletem:

- A második gyerek után fizeti a mellműtétem:)

- Első gyereknek lányt csinál nekem, ellenkező esetben vígaszdíjat térít:)

- Vasárnap ágybareggeli

- Heti minimum két szex

- Büntetés, ha 95 kiló felé hízik

- Százalékos arányban nem fogdoshatja többet a gitárt/repülőszimulátort, mint engem:)

Ja, és kiderült, hogy Apa cégének 50%-os társtulajdonosa vagyok. Mire nem jó egy esküvő...

Folytatódik a többfelvonásos esküvőszervezéses minisorozatom. Következő részünk tartalma a következő:

Rendeltem az e-bay-en fátyolkát magamnak. Nagyon hasonlót, mint amit a szalonban akartak rámsózni 30 000 szép magyar Forintért. Csak mondjuk ezt New Yorkból küldték és szállítással együtt került 7000 Ft-ba...

Megjött szépen csomagolva, és nagyon kis tetszetős darab lesz.:) A ruhám alján a fodrok pont ilyen szegéssel érnek véget, úgyhogy tényleg tökéletes.

De hihetetlen, hogy lehúzzák a kedves házasulni vágyókat. Ott ahol csak tudják.

A következő szerzeményem egy ilyesmi lesz:

Feladvány: ezt a fátyoltipust angolul "birdcage veil"-nek, azaz madárkalitka fátyolnak hívják. Ki tudja, hogy magyarul mi a neve? Én nem, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok rá:)

Ilyet lehet 4500 Ft-ért rendelni szállítással együtt, virágdísz nélkül.

És a polgárira tökéletes lenne, kicsit feldobná a hangulatomat:)

Voltunk a hétvégén az esküvői kiálításon is anyósommal és Hugival. Iszonyatosan sokan voltak, de elég színvonalas lett a rendezvény. Ha menyasszonyi ruhát akartam volna venni, nagyon jó kedvezményeket is lehetett volna találni. Viszont amiért én mentem: cipő, kosztüm és koszorúslány ruha, na abból nem volt túl sok választék. Polgárira ruhát egyet se láttam. Cipősből érdemi vagy két stand volt, de nekik sem volt se katalógusuk, se méretük helyben, el kell menni majd az üzletükbe. De legalább már van biztos hely, ahova mehetek cipőért.

Egy rakat prospektussal és egy darab gyűrűpárnával tértünk haza. :)

Nem mellesleg nagyon jó ez a nagy hó, volt indokunk lemondani a menetet miskolcra a hétvégén.

Történt ugyanis, hogy a pappal most szombatra beszéltük meg a többedik találkozót, hívtuk is csütörtökön, hogy áll-e még a dolog. Elég bizonytalan volt, mondta, hogy elég sűrűn előfordul vele, hogy közbejönnek dolgok. Ezután hívtam az öltönyöst Kazincbarcikán, hogy mehetünk-e méretet venni meg anyagot választani. Természetesen nem, az utolsó adag esküvői kiállításra készülnek ők is, nem lesznek a szalonban...

Úgyhogy a hóesésre hivatkozva most mi mondtuk le a papot és lógattuk a popsinkat egész hétvégén. Végre.

Vasárnap este lejutottunk hógolyózni egyet a főtérre, tök jó volt, csurom vizesen mentünk haza:)

Még meg fogom párszor kérdezni, hogy miért is akarok én minden áron esküvőzni, de azt tudom, hogy házasodni azért, mert nagyon szeretek Andrásozni bármilyen keretek között. Olyan aranyos. Nem is hittem volna még az elején. Segít, támogat, bíztat. Minden este szorosan összebújva alszunk el. Szeret. Én meg nagyon szeretem viszont. 

Valahogy így képzeltem én el ezt a házasulós dolgot :D

Emlékszem, amilyen rosszul indult a tavalyi év, annál jobban a mostani.

Egy egész jó partival kezdtük, majd jött némi nézeteltérés, de azóta minden olajozottan halad.

Elváltak útjaink az eddigi táncpartneremmel, idén 40 éves lesz, nem teljesen épp a gerince, nem engedhetem meg, hogy miattam legyen nagyobb baja egy rosszul elsült mozdulat után. Illetve már nem tanult olyan gyorsan, az új anyagokat nem tudta beépíteni a régiek közé, szóval visszatartott.

Úgyhogy ma találkozom is már egy fiúkával, 32 éves és egész jól néz ki. Elég sokat egyeztettünk telefonon, nem egy agysebész első hallásra, de hát nem is atomfizikáról szeretnék vele eszmét cserélni, hanem táncolnék véle...:)

Egész jó érzésem van vele kapcsolatban, úgyhogy nagyon remélem, hogy összejön a dolog. Kicsit sajnálom, hogy megint nagyon elengedtem magam az elmúlt hónapokban, az izmom elmúlogat, alig van erönlétem, ezen gyorsan segíteni kell.

Egyébként, ha nem jön össze ez a pasi, februárig adok időt magamnak, ha addig nem találom meg a párom, akkor felhagyok a versenyzéssel. Öreg vagyok hozzá, annyira nem klasszis, hogy még így is az élen legyek, illetve rengeteg időt, pénzt és energiát igényel, aminek épp nem vagyok bővében.

Úgyhogy ki is találtam, mellettünk van egy áruház, 1 perc séta, a tetején konditerem és oda fogok járni kangoo-jump órákra:)

Az esküvői téma is megint előjött és nem a nászút miatti görcs formájában.

Vasárnap Apósom szülinapjára ült össze a család. Andrásom felvezette a legújabb találmányát: mégse legyen a pesti polgári szertartáson más a családon kívül, ő nem szeretne kétszer bohóckodni, elég lesz a templomban. 5 perc elég, odamegyünk farmerben, aláírjuk és már ott se leszünk, semmi sallang. Úgysincs már rá annyi pénzünk, ne költsünk feleslegesen. Mikor nekem mondta ezt, beleegyeztem, hiszen olyan sok mindent megtesz a kedvemért, még jegyesoktatásra is fogunk járni, ennyi kívánsága Neki is lehet. Csak akkor azt nem tudom, minek kellett pesten tartani a polgárit, mindez azért lett így kitalálva, hogy a kollegáink is eljöhessenek....

Egy feltételem volt: ezt ő adja otthon elő a szüleinek:)

Szóval vasárnap elmesélte ezt az ötletet és mindenki egyöntetűen szabály szerint nekiesett, hogy ez milyen hülyeség. Ha már esküvőzik az ember, csinálja végig rendesen, ez a menete. Illetve ha az ő kollégai nem is, de az enyémek maximálisan megérdemlik, hogy részt vehessenek, mert rengeteget segítettek nekünk, izgulnak értünk, készülnek és imádom őket...

Úgyhogy nagy nehezen, de a túlerő és a gyöngéd erőszak győzött.:)

Ezek után kedden bementünk az anyakönyvvezetőhöz, lepapírozni és leegyeztetni a dolgokat.

Nagyon szimpatikus fiatal hölgy fogadott minket, és az adatok egyeztetése és papírok aláírása után rátértünk a szertartás részleteire. Kis, vagy nagy szertartást szeretnénk. És hány vendég lesz. Mondtuk, hogy vagy 30 vendég, és kicsit szeretnénk (szeretne András). Hááát, az úgy nem szerencsés, mert ha már eljön a jónép, kell neki tartani egy kis "előadást", megtisztelve őket ezzel, cserébe, hogy eljöttek miattunk.

Jó akkor legyen nagyobb szertartás.

És legyen-e gyertyaceremónia. Ne legyen, nem kell nekünk olyan (Andrásnak). De pedig az olyan szép, amikor a két élet szimbóluma lángra lobbantja a közös életünk gyertyáját, illetve ilyen a templomban úgysem lesz, két mozdulat az egész stb... András kicsit összébb húzta a szemöldökét, de rábólintott, sőt, még a gyertyát is ő választotta ki.:)

És, a szülőköszöntővel mi legyen? Ilyenkor szép szokás, hogy miközben az anyakönyvvezető egy kis szöveggel megköszöni helyettünk a szülők segítségét, mi meg adunk egy szál virágot vagy ilyesmit, és milyen jó, hogy nem nekünk kell beszélni, meg ilyenkor mindenki egy kellemeset tud sírni...

András homlokán a ráncok mélyebbre szaladnak... jó, legyen szülőköszöntő is.

És a pezsgőbontás a végén? Amikor  az anyakönyvvezető koccint a szülőkkel az ifjú pár egészségére? Szép lezárásául a ceremóniának?

Persze, ez azért legyen benne... Andrásom már nem is tiltakozik, csak mered előre, fátyolos tekintete a jövőbe néz, amikor a farmer helyett egy öltönyben feszít és vadidegenekkel koccint és puszilkodik...

Na, és a versmondóval mi legyen??????

Ez volt az a pillanat, amikor mindketten felkaptuk a fejünket.

De szerencsére a kiscsaj vette az adást, és csak vigyorogva nézett ránk. Viccelt csak, azonnal tudta, hogy ezzel túl fog lépni a határon, de a hatást látni akarta :)

Úgyhogy szép polgári esküvőnk is lesz, már csak egy kosztümöt kéne találni a kajakevezőnős vállaimra. Anya ragaszkodik hozzá. Én legszivesebben egy tavaszi kisruhába mennék. Az fog nyerni, amelyiket hamarabb megtaláljuk:)

Ó, és a lényeget nem is mondtam! Mivel ennek az önkormányzatnak vagyok az alkalmazottja, elengedik nekünk a terembérlet díját, ergó a zenén kívül semmiért sem kell fizetnünk. Ez is hozzájárult azért nagyban Andrásom nagylelkű beleegyezéseihez:)

Egyébként meg disznótoron voltam Keresztapáméknál, kereszttesómék meg is verték az új feleségét, mert csúnyán beszólt:) Vidékiek:)

Egy hónapja áhítozom egy jó halászlé után, ami elé csak le kell ülni, és megenni. Ez is megvolt, másnap a disznótor után. Azóta sóskaimádatban szenvedek, de azt meg most ettem épp meg. Nem tudom, mi lesz velem, ha terhes leszek, ha már most ilyen kívánós vagyok...

De terhes se vagyok, tegnap csináltam egy tesztet, de valószínűleg csak a nem túl rendszeresen bevett bogyók eredményeképp ijesztett meg a szervezetem. Vagy szimpátia terhes lettem. Mindenki terhes a környezetemben. Timi most szombaton szült, András vasárnap el is ment a tejfakasztó bulira, biztos ami biztos alapon:)

A régi szobatársnőm is a hat hónapba lép lassan, egy másik barátnőmmel egyetemben, hamadik kolléganőmnek meg nincs 3 hónapos a kisfia, az otthoni barátnék épp próbáloznak...

Néha úgy rámjön... most épp nem gyereket akarok (arról az új, épp GYES-ről újra munkábaálló kolléganőm gondoskodik), csak magát a terhesség élményét átélni.

Tudom, sokat akarok. Például költözni is. 

Tudom, csak szépen sorban. Először az esküvőn legyünk túl ;)

Talán pontosan egy fél éves csúszással, de összeállni látszik az a kis videóklip, amit a tavalyi motoros Görögországi utunkról vettünk fel.

Csabira vártunk idáig, és a szilveszteri buliba az volt a feltétel, hogy csak akkor jöhet velünk, ha végre megkapjuk a nyersanyagot. Két nap alatt Andrásom megvágta, én kotnyeleskedtem és a zenéket válogattam:)

Úghyogy megszületett a nagy mű, kétszer 10 perces formában a youtube-ra is felkerült. Én pedig megosztom a nagyérdeművel:) Ez az első 10 perc, ami főleg az útról szól. Meg a motorokról.

Kis kiegészítés:

Csabi: vörös rövidhajú, nagy macis cuki, fekete Yamahán.

Gini: Csabi barátnője, csinos vékony, az autóban azanyósülésen csücsül odafelé, általában ő kameráz, és általában napszemüveget visel meg fehér rucit.

Andi: szőke és romániai (ami itt nem fog hallatszódni), ő vezeti az autót.

Andrásom: göndör, mégcukibb és kék Kawasakit vezet. Többször ülnek a háta mögött a motoron:) Mi megyünk elől, mutatjuk az utat.

Én: legtöbbször kócos vagyok vagy lófarkas, de mégtöbbször takar sárga bukósisak:)

Hugom szerint tök jó, csak kicsit hányós, de nincs mit tenni, a motorról kamerázás nehéz műfaj. Én vagy 20-szor néztem meg mióta elkészült és még nem végeztem:) Kíváncsi vagyok, külső szemmel milyen érzés:)

Az úti beszámolóm pedig extra információszerzés céljából itt olvasható. 

Enjoj!:D

Ha nem jön be:

http://www.youtube.com/watch?v=EbGh5o4sB84

Tegnap írt a terhes exszobatárs kolléganőm, hogy gondoljake bele, ha jól csinálom, az idén Asszony lesz belőlem!!!:P

Na de nem ezért írok, hanem mert meg szeretném osztani veletek az imént történteket, ami miatt egy kisebb sokkban vagyok:)
Szóval, az előbb hívtam a papunkat mobiltelefonon... :D

Maga ez a dolog, olyan abszurd, hogy kellett egy pár perc, hogy rászánjam magam...

/Bejelentkeznénk a jegyesoktatásra, január elején volt megbeszélve, hogy keressem emiatt, mi meg mennénk haza jövőhéten (a miskolci esküvői kiállításra), a kellemest összehozhatnánk a hasznossal./

Néhány előzetes gondolat: Vajon a papnak telefonon is "Dícsértessék"-kel kell köszönni?:) Szóval nagyon furi volt.
Gondoltam a fél három egy egész semleges időpont, biztos nem zavarom... de kinyomott.:DDDD

Úgyhogy kezdhetem egy óra múlva az egészet előről... Vagy inkább holnap.

Ha van valami tanácsotok, azt nagyon szivesen fogadnám...:)

Jó régen nem írtam, mozgalmas volt ez az utolsó pár hét.

Nagyon jól jött ki a lépés, a két ünnep közt végig szabin lehettem, illetve még tegnap is otthon vasaltam, úgyhogy igazán lehetnék ennél sokkal kipihentebb is:)

Pont most szoktuk volna meg, hogy 9-kor is fel lehet kelni a szokásos fél 7 helyett, hát most szokhatunk vissza. És az sokkal nehezebb:)

Kronológiai sorrendben haladva:

A karácsony nagyon hamar eljött és el is múlt, alig maradt időm élvezni. 23-án szokás szerint Anyósoméknál vacsiztunk, (halászlé, krumplisali, sült csirke, bejglik). Megkaptuk a Japán repülőjegyeket, illetve András testvérétől Japános ismeretterjesztő könyvet, ami már most rengeteg segítséget nyújtott. Cserébe András visszavitte azt a nagyon hasonló, csak kétszer olyan drága és fele olyan hatékony Japános utikönyvet, amit Nekem vett és becserélte a sokkal hasznosabb 3 db Twilight könyv sorozatra:)

Az új Dan Brownt is megkaptam, de kiábrándító volt szerintem. Minden könyvét olvastam, rajongtam, de ezze az újal már nem tudott meglepni. Önmagát ismételte: egy kis Angyalok és démonok, egy kis Da Vinci kód, megint a szabadkőművesek... Kifogyott volna az ötletekből? Sokkal elragadóbb történetet lehetett volna kihozni, ha több teret enged a főhősnő munkájának, ami az emberi tudatalatti kutatásával kapcsolatos.

Na mindegy. Egyszer elolvasható, de nem fogom rongyosra forgatni, mint a többi könyvét.

Még jó, hogy panaszkodtam, hogy az idén nem kapok majd könyveket..:)

Na de vissza az ünnepekhez: 24-én lekocsikáztunk Miskolcra, nagyikáéknál vártuk A Jelet, hogy mehetünk anyámékhoz, készen van minden, jött a Jézuska. Idén kreatív és praktikus Jézuskánk volt. Hugiméktól csokiszökőkutat kaptunk, ez az esküvőn lesz bevetve. András az általa kiválasztott kottaállványon felül egy 1 órás repülő szimulátoros élményt kapott, olyat, amit a tv-ben lehet látni, meg van csinálva a pilótafülke és minden helyzetet lehet szimulálni vele. Még baleseteket is. Oda meg vissza volt tőle!:)

Meg egy rakat apróságot. Bortartó apának, gyöngy anyának, kirakós-festményes könyv papóéknak.

És utána persze a szokásos libazsíros pirítós májal és lilahagymával, oldalas, gyümölcsös pulyka, sütikék, bejgli... Másnap nagyiéknál töltött káposzta, rántott husi, sült húsok, libacomb és lilakáposzta...

 Elég sokat voltunk otthon, de sajnos elszúrtam, mert nagy átlagban átolvastam a napot. Így lehetséges, hogy 5 nap alatt el sikerült olvasnom a 3 Twilightot és a Dan Brownt is. De olyan jól esett:) A vámpírosnak alig várom a negyedik könyvét. Nem tudja valaki, mikor jelenik meg magyarul? Nem szeretném kivételesen angolul megvenni, remélem nem kényszerítenek rá és hamarosan kiadják a fordítását:)

Egyébként azért csináltunk együtt is dolgokat. Például sétáltunk a Bükkben, illetve 25-én elmentünk együt a karácsonyi misére. Mindig megyünk, de most jó előre akartunk ülni, hogy bevágódjunk a papunknál:)

Hát nem helyettesítés volt? Szegény helyettesítő Véder atya úgy meg volt fázva, érdekesre sikerült a mise. Ráadásul beültem középre, balomon András meg jópám, jobbomon Anya meg a Hugom, így nem lehet normálisan kibírni... A baloldalam szekciója látványosan unatkozott. Apa az óráját nézegette, a cipőjét törölgette, Andrást 10 percig lekötötték a színes üvegablakok, de onnantól egyre hangosabban sóhajtozott és a kezével játszott kisállatosat.

Jobbomon anya és hugi egyszerre kezdett el metálosan bólogatni a "Kicsi gyermek" című karácsonyi dal orgona intrójára, amin egyszerűen szakadtak meg a nevetéstől, és amit ha elkezdem, én sem bírok abbahagyni, és folyt a könnyünk, meg remegett a vállunk... Szóval felháborítóan viselkedtek:D

Néhány nyugisabb nap következett a két ünnep között, amit úszással és szaunázással töltöttünk, mert lejárt 2009-ben a bérletem és még volt 4 kihasználatlan alkalom rajta. Katimat is sikerült egyszer elcsábítanom, remélem jól érezte magát. Nagy kár, hogy idén már nem lesznek ilyen lehetőségeim a munkahelyen...

Katiékat egy kicsit azért sajnálom, Mátét imádjuk, de ez az ő döntésük és remélem hogy sokszor ilyen boldogok lesznek, ha külön-külön utakon is.

Mátét azóta borzasztó időzítéssel de ostromozzuk nagy erőkkel, hogy fotózhatna az esküvőnkön. Nem akartuk anno elszakítani őket egymástól, de így... Annyira jó lenne, olyan kis ügyes...;)

Szilveszterkor Szentmártonkátára utaztunk András kollégájának családiházába egy kisebb házibuliba. Hatan voltunk, a kolléga és barátnője, Katim, Csabi, akivel együtt motoroztunk görögbe idén, és mi ketten. Egynek jó volt, András gitározott, mi kareokéztünk rá, táncikáltunk, ittunk, ettünk. Mindenkinek volt külön szobája, ágya és bár Csabi korareggel kicsit nagynak és üresnek érezte a sajátját, de sajnos Kati ennél sokkal okosabb lány, mint hogy ennek bedőljön:)

Olyan ostrom alatt van azóta, ha tudnátok..:)

Azóta pedig 2010-et írunk, amit nagyon nehéz lesz megszokni, mert kapásból írnám rögtön a két nullát egymás után... Majd 2020-ig lesz rá idő:)

Langyosvíz van, bár próbálom új fehérneműkkel felkavarni, de tegnap is egy jót veszekedtünk egy darab el nem mosott tányér miatt... Most látszik, hogy kicsit túlvállaltuk magunkat esküvőileg, de még jobban nászútilag. Az esküvő így is szinte saját kezűleg készül, lemondtuk az extrákat, (pl. a fotóst, akit az ára mellett még az ország másik végéből kellett volna szállítani) ennél kevesebb embert nem már nem tudtunk volna meghívni...

A nászutat pedig anyós számolta alul úgy is, hogy egyénileg megyünk, apartmanba és nem 4-5*-os hotelbe stb, de Japán még így is iszonyatosan drága hely. És én tudom, hogy nem jól állok hozzá a pénzhez, mert szerintem minden megoldódik, és csak egészség meg szeretet legyen, de Andrást ezek a dolgok erősen frusztrálják és ez kihat mindenre.

Ezért is írtam azt, hogy a 2010-es évben egy darab kívánságom/fogadalmam van igazán, az pedig az, hogy éljük túl épp ésszel és idegrendszerrel  az elkövetkezendő történéseket. Mert ha csak az idegeskedés lesz addig, akkor nem éri meg az egész.

Következő blogcímnek pedig nem szeretném az "Összeköltözéstől az összeomlásig" címet adni, sokkal jobb ötleteim is lesznek rá...:)

Ez a hét nem más, mint egy nagy vicc. A munkahelyen összes karácsonyi képeslapot megcsináltuk már, még a múlthét elején kipostáztuk. Lezártuk az évet az OB-vel is, a karácsonyi vacsinkat is megettük, ilyenkor már egyik intézményünkben sem dolgoznak, vagy legalább is nem érdemben. Mi sem.

Már minden videót láttam a youtube-on, mindenkit megvertem pókerben, csak a Hugomat nem bírom leelőzni a Waka-wakában...

Mennék haza, készülnék lakásilag-lelkileg a karácsonyra. Nálunk vannak megint Hugiméktól a disznók (miattuk maradt ki idén a karácsonyunkból a fenyő-illat...), olyan kis cukik, megint szomorú leszek őket visszaadni.

Andrásnak kéne már egy gyerek, újra meg kell állapítanom. Vagy talán mégsem. Úgy elkényezteti ezeket a kis mocskokat, hogy öröm nézni. :)

Viszi egyesével az uborkaszeleteket kitudja már hanyadik repetaként, a kis kurvák meg rohannak hozzá és rázzák a rácsot, ha csak meglátják:)

A karifánk pár napja egyébként teljes pompájában áll a helyén. Előtte/alatta a malacok. Esténként jön nekik a világvége, mikor egy-egy lazábban kötött szaloncukor ráesik a fáról a ketrecükre:)

Őelőttük a szépen csomagolt ajándékok család szerint kategorizálva. Úgyhogy kb. annyi helyünk van a lakásban, hogy leüljünk a tévé elé... A szekrényből már meg sem próbálom kiszedni a ruhákat, a szárítóról öltözködünk egy ideje, a pulcsikat úgysem kell vasalni.:)

Ma két bejglit és egy kis majonézes krumplisalátát kell elkészítenem, ha hazaérek, holnap megyünk anyósékhoz karácsonyi vacsorázni. Holnap majd az anyáéknak szánt bejgliket fogom megsütni. Nem csináljuk meg mégegyszer azt, hogy 24-én anyóséknál ebédelünk Pesten és még aznap Miskolcon vacsorázunk... A gyomortérfogatunk és a jövendölt ónos eső miatt sem...

...ha egyáltalán hazaérünk. Andrásnak egy napja fáj úgy az egyik oldala, hogy az éjjel minden mozdulatnál felszisszent.. Makk egészséges, de mindig a stratégiailag fontos programok előtt van valami baja. Így vicces lesz órákat vezetni az autópályán, utána meg a gyerekkori egyszemélyes ágyamon szardíniakonzerveskedni.

Szóval lehet, hogy elsőre nem így jön le, de imádom a Karácsony előtti napokat!!!:D Idegek feszülnek, tömeg az üzletekben,  mit hagyok otthon, ki mit szól az ajándékhoz, megreped-e a bejgli...:) Egész évben ezt várjuk (meg a nyaralást, de az ilyenkor nem számít bele), úgyhogy igyekszem teljes szépségében kiélvezni.:)

Ps: karácsonykor lesz a 4. évfordulója az eljegyzésünknek. És egyben ez lesz az utolsó jegyesekként töltött karácsonyunk.:)

Próbáljatok ti is inkább nevetni az ilyesmiken:)

Sikerült a közigazgatási vizsga, megfeleltem!!!!:DDDDD

Nagy megkönnyebbülés de könnyezik a szemem a fáradtságtól, bővebben holnap...:)

Frissítve: 

Naszóval, ha nem is másnap, de most már eljutottam az írásig. Pénteken haza mentem Miskolcra bepótolni a tanulás miatt elmaradt Mikulást, meg egy kicsit családozni, kikapcsolódni.

Egy része sikerült ennek a tervnek, másik nem. A családozás megvolt, de pihenni nem nagyon tudtam. Még mindig bennem van a görcs, a feszültség még a vizsgáról megmaradva, és emiatt kicsit nyűgösebb vagyok a megszokottnál. Meg fáradt. Kéne valami erősebb inger, ami átlendít. Vagy csak ki kéne sírnom magamat végre rendesen:)

Szóval, a vizsga. Álltam reggel a metrómegállóban és arra gondoltam, hogy ha valaki most lelökne, nem kellene mennem.. Én magamtól nem ugranék, de ha valaki véletlenül... 

5 napja megállás nélkül tanultam különböző pózokban a kanapénkon, lecsokizott pólóban, szőrös lábbal, igénytelen hajjal egy hatalmas papírkupac közepén. És csak nyomtam, amíg el nem homályosodtak a betűk.

Komolyan mondom, így még az államvizsgámra se tanultam... Mirrmurrnak köszönöm a segítséget ezúton is, az ő módszereit követtem és egész jól bevállt. 

Úgy fogadtak a vizsgástársak, hogy az előző vizsgacsoportból a héten 9 embert húztak meg... Remek. Így sem izgulok eléggé.

Az írásbeli nem vot olyan nehéz, a jobbik csoportot kaptam, a másik csoport sokkal szivatósabb volt szerintem.

A szóbelin viszont olyan tételt húztam, hogy az egyikhez még valamit csak-csak, de a másodikhoz... komolyan, nem is emlékeztem, hogy olyat, vagy csak valami hasonlót olvastam volna a könyvben. Valami önkormányzatok meg gazdálkodás...

Leültem a vizsgabiztos asszony elé, miközben a legdurvább elpirulásomat mutattam be (szemléltetésként: képzeljétek el magatokat egy 100 fokos szaunában ülve egy fél üveg vörösbor elfogyasztása közben, miután valaki durván felpofozott...).

Kérdezte jóságosan, hogy izgulok-e...? Hát, az nem fejezi ki eléggé az aktuális érzelmi állapotomat, de fogjuk rá...

Elmondtam a dolgokat, a második tétel után mondtam, hogy abból így ennyit...

Kérdezte, hogy mit dolgozom. Mondtam, hogy oktatás, kultúra.

Hát, igen, attól tényleg messze áll ez a téma. És mióta dolgozom itt. Alig egy éve? No, akkor lesz még azért időm ezt rendesen átlátnom, majd drukkol nekem.

Úgyhogy iszonyatos mázlim volt, hogy működött az aduászom: olyan kis aranyos voltam, kihoztam a néniből az unoka-komplexust azonnal:)

Így történt, hogy megfeleltem, meg is kaptam róla a bizonyítványt. Ebben az a jó, hogy azt gondolhatja az ember, hogy vagy "megfelelt", vagy "nem felelt meg"..;) De én arra is büszke vagyok komolyan, hogy görbült:)

Úgyhogy köszönöm azoknak, akik gondoltak rám.:) Ideért:)

Vizsga után beindult az önjutalazó rendszer, felcsörögtem a Hugomat, és egy jó kis közös délutánt szerveztünk magunknak. Megebédeltünk a KFC-ben, olyan nagy doboznyi pipit, amit most a tv-ben reklámoznak, még sose ettem hasonlót sem:) Érdekes volt:)

Utána átsétáltunk az Aréna Plázába, ahol is Hugi kiválasztotta a karácsonyi ajándékát: egy MAC alapozót és egy bronzert. Nagyon szép lesz tőle, nem véletlenül kerülnek ennyibe ott a dolgok... Én kaptam magamtól egy kettős szemhéjpúdert, barna és arany színekben.

Utána átmentünk a Clinique üzletbe, ahol arctisztító szettet vettem, amit Andrástól kapok majd ajándékba. Még nem próbáltam ki, de már alig várom. Ha semmi más, hát ez segít majd, hogy úgy nézzen ki a bőröm, mint egy normális 25 évesé és ne úgy, mint legrosszabb serdülő 15 éves koromban..:P (Nem mellesleg mindenkinek csak ajánlani tudom azt a boltot. Olyan kedvesek voltak az eladók, olyan kellemes csalódás volt a kiszolgálás, hogy komolyan meglepett. Megvizsgálták a bőrömet és kaptunk egy rakat ajándékot a vásárlásunk mellé.)

Vettünk még egy üveg bort, amiből hazaérve ünnepi forraltbor készült és koccintottunk a nap eredményességére.

Azóta nagyon boldog vagyok, hogy sikerült és túlvagyok ezen a szaron, foglalkozhatok normális emberi dolgokkal, pl várhatom végre szabadon a karácsonyt.:) 

Kellemetlen lett volna, ha nem sikerül, márcsak azért is, mert az osztályomon eddig mindenki megcsinálta első nekifutásra... Meg hát magam miatt is.

De a stessz, az azóta is bennem maradt, nem tudom miért. De remélem, már nem sokáig. Úgy gondolom, ez volt az első vizsgám, amit tényleg komolyan vettem, aminek tudtam, hogy igazi tétje van.

Este bebújok Andrásom mellé és elpanaszolom neki ezt, hogy érzelmi katarzisra vágyom, hátha tud tenni valamit az ügy érdekében..:P

Jajj, le kéne szedni addig a lábamat...

Kb. ezer éve nem írtam a kis blogomba, pedig minden nap eszembe jut.

Nagyon felpörögtek az események minden téren, ha eddig arra panaszkodtam, hogy nincs elég elfoglaltságom és unatkozom a melóban, akkor most elmondhatom az ellenkezőjét.:)

Munkahelyen a szobatársnőm három havi májgyulladásos tünetekkel való betegszabi után visszajött és bejelentette, hogy ráadásul még terhes is, úgyhogy nem szeretne a közeljövőben bejárni már dolgozni.:) Azóta új szobatársnőm is van, illetve több új munkaköröm. Többek között jegyzője lettem az Oktatási Bizottságnak és kaptam 5 iskolát, akiknek én fogom intézni az ügyes bajos dolgait. :)

Úgyhogy megtaláltam a fényt az alagút végén, már látom az értelmét annak, amit csinálok.

Emellett készülök a közigazgatási alapvizsgámra, a múlt héten annak az előadásai voltam a Váci utcában (csaerébe kaptam is magamtól egy szép sálat onnan:) ). Nagyon izgi lesz, sosem volt az erősségem a jog, itt meg főleg az az anyag meg a közigazgatás. Nyami. 10-én vizsgázom belőle, ezen múlik, hogy maradhatok-e...

És egy hete még hulladákgazdálkodásból is levizsgáztam, hogy minek, azt ne kérdezzétek, sajnos még nem jutottam el azóta addig, hogy tudjak beszélni róla tömegmészárlás nélkül..:p

A hétvégén Andrásnapoztunk, előre a medve bőrére. Meglepim is volt, megkértem Andrást még a múlt héten, hogy vigyen el kocsival most szombaton délre elővizsgázni az Ajtósi Dürer sorra, csak 10 perc lesz, ne BKV-zzak azért órákat. A fedősztorim tökéletes volt, még odafelé az autóban mondtam is, hogy milyen kár, hogy otthon hagytam a könyvemet, amiből tanulok.

A Tokyo étterembe mentünk egyébként, ami ugyan olyan futószallagos japán étterem, mint a kedvenc Wasabi, csak frissebb. Illetve sokkal olcsóbb.

A kínálat hasonló, a hely fiatalos, a rendszer a már jól bevált "all you can eat", rosszullétig zabálós.

Volt nagy csodálkozás, mikor a vizsgaépület helyén az éttermet találtuk, nagyon örült az ünnepelt, jól sikerült a meglepi.

Fél egykor csak mi voltunk az étteremben, akkor indították be a futószallagot és kezdték el feltölteni a frissen főzött falatkákkal.  Később azért megtelt a terem, de nagyon jókor érkeztünk, bármit válogathattunk, minden csak a miénk volt egy negyed óráig:)

Természetesen a kipukkadás szélén álltunk, mikor eldöntöttük, hogy elég volt, és büszke is vagyok magamra, hogy azt az utolsó csokis rizses desszertet már nem vettem le a szallagról.:)

Így is kellett egy másfél órás csendespihenő otthon, hogy túléljük a dolgot:)

Az aznap éjszakánk pedig nem azért volt kalandos, hanem mert elmentünk még pókerezni is este, és András megitta azt a whiskeyt, amit Bekemtől kapott, mint búcsúajándékot. Feloszlott a közös zenekaruk, már tavasz óta nem próbáltak. Felvették stúdióban az első albumunkat, de abból sincs még semmi, ahogy nézem, nem is lesz nagyon. Bekem sajnos amilyen művészlélek, hozzá tartozik a kreativitáshoz a pozitív és a negatív keratív oldal is. Mostanában a negatív erősebb volt és írtó idióta dalokat kezdett el erőltetni a bandára, ők meg lázadoztak természetesen. Úgyhogy azzal a címszóval, hogy ők csak visszahúzzák tehetségének szárnyalását, közös megegyezéssel elváltak. Már talán meg is van az új felállás.

Én csak sok sikert tudok kívánni nekik. Andrásnak mondtam, hogy ne sajnálja, ha esetleg tényleg sikeresek is lesznek majd, az nem az a fajta zenei siker lesz, amihez ő szivesen adná a nevét...

Úgyhogy marad a feldolgozás zenekar, akikkel már a második teltházas koncerten vagyunk túl, és egyszerűen össze sem lehet hasonlítani a kettő élvezeti értékét. Lehet, hogy nem teremtenek újat a mások által már megírt dalok előadásával, de a szemük csillogása és a közönség szimpátiája koncert közben úgy gondolom kárpótolja őket.

Mégegy fontos dolog: a múlt héten András elrabolt és elvitt beoltatni az új influenza vírus ellen. Sokáig nem akartam, de ott és akkor nem tehettem mást. Mondtam is Andrásnak, hogyha átváltozok tőle, mint a zombik a Kaptár című filmben, akkor legyen biztos benne, hogy őt eszem meg először:)

Ellene voltam amiatt, mert rendben van az immunrendszerem, ha el is kapna, nagyobb bajom nem lenne, ne avatkozzunk bele a jó kis védekezőképességembe. De ami mellette szólt, hogy csúnyák a szövődmények, érdekes, hogy melegben is terjed, nem csak télen. Nem biztos, hogy szivesen feküdnék most otthon betegen illetve sokat tömegközlekedek, nagy a kockázat. De azt hiszem az Index írta meg legjobban: ha sokan betegszenek meg, akkor sokan lesznek betegszabin, ami rossz a gazdaságnak. Szóval, ha jófejek akarunk lenni a gazdaságunkkal szemben, akkor beoltatjuk magunkat:) Semmi bajom azóta, a karomat éreztem pár napig, de az sem volt vészes. Senki nem volt az oltóközpontban, ha valaki oltatni akar, még most menjen, ki tudja, januárban mennyien lesznek, ha beüt valami tömeges járvány.

És nem hiszek a népességszabályozásos elméltekben, azt ne is írjátok. Ha meg mégis úgy van, nekem már úgyis tök mindegy...:)